Erasmus 2017

Tagintézményünk az Európai Unió Erasmus+ KA1 program keretében újra sikeresen pályázott, melynek keretében 2017 nyarán 1 tanárunk külföldi továbbképzésen vett részt Angliában.

IMG-20170802-WA0005_1.jpg2017-ben iskolánk ismét pályázott és nyert egyetlen mobilitással az Erasmus+ KA1 programban. Idén egy módszertani képzést ítéltem leghasznosabbnak az intézmény és a magam szempontjából.

Miért pont IKT? A 2016/17-es tanévben ez volt az a terület, amelyben igyekeztem magam is és kollégáim is fejlődni. Szerencsésen bekerültünk a Microsoft Innovatív Iskola programjába, részt vettem ősszel egy IKT képzésen még a TIOP-os pályázatunkhoz kapcsolódóan, valamint bekerültem a Tempus Alma a fán – Digitális pedagógus képzésére, ami nem egyszerűen képzés, inkább IKT eszközök használatával tanári közösségi háló kiépítése. Belső képzések keretében igyekeztem továbbadni a tanultakat. Ha már az egész tanév ebbe az irányba mutatott, akkor a mobilitást is ehhez kapcsoltam.

Milyen mobilitáson vettem részt? Természetesen az Egyesült Királyságot választottam úticélul, hiszen a szakmai fejlődés mellett az angol nyelvtudásom fejlesztése legalább annyira fontos számomra. Tehát York városa, iskolám a York Associates, a választott tanfolyamom pedig Technology Enchanced Teaching, 2017.július 31-től augusztus 11-ig. Az első héten tanárunk Chia Suan Chong volt, a második héten pedig Sandy Millin.

A tanfolyam során sok számomra új applikációval, programmal ismerkedtem meg, fontos célja volt oktatóinknak, hogy segítséget kapjunk abban is hogyan, milyen sokféle céllal építhetjük azok használat napi tanítási gyakorlatunkba. A képzés nem informatika tanároknak szólt, a tanultakat bármely pedagógus jól tudja hasznosítani.

Milyen volt a csoport? Az első héten 11 főből állt a csoport 3 magyar Tímea, Zsuzsa és én (mind különböző iskolákból), 1 német Rainer, 1 angol Niky (YA trainer, aki fejleszteni akarja IKT képességeit), 5 olasz – from vocational school (egyikük jó angolból, a többieket nehezebb érteni), Ani Bulgáriából (angol tanár egy nyelviskolában). A csoport összetétele már mutatja, hogy vajon miért nem lesz ebből iskolák közti nemzetközi kapcsolat. Amúgy az első hét „nagy” csoportja elég vidám csapat, az olaszok kiváló hangulatfelelősök, természetesen pármunka, csoportmunka az állandó munkamódszer, Chia igyekszik minket változatosan összedolgoztatni. Itt a 11 fős csoportban, gyakran kellett egymással kommunikálni, ritka volt a fél óránál hosszabb önálló munka. Chiával remek vázlatok kerültek fel a flipchartra, mindig összefoglaltuk közösen a tanultakat (takeaway points), mit viszünk magunkkal az adott témában. A második héten ketten maradtunk. Az órákon gyakori lett a fél óránál hosszabb önálló munka – DIY.

Milyen témák kerültek elő? A leginformatívabb talán, ha csatolom a York Associates linkjét. De azért jöjjön egy kis ízelítő: google alkalmazások – a már ismertek és kevésbé ismertek; podcast készítése, blog készítése, web 2-es alkalmazások; mire jó a whatsup az ingyenes telefonáláson kívül; youtube videók felhasználási lehetőségei.

Homestay. A homestay szállást választottam ismét, de a tavalyi tapasztalat alapján úgy, hogy gyalog elérhessem az iskolát, ne kelljen fél órát buszozni. Ez így tökéletes volt, minden reggel a Museum gardenen és történelmi belvároson átsétálva jutottam el az iskolához. Szállásadóm Ann, a Minster School magániskola nyugdíjas angol tanár nénije. Nagyon kedves, valóban törődik a vendégeivel, és a vendéglátása kiterjed olyan dolgokra is, amelyek nem tartoznának a kötelességei közé. Hétvégén kirándultunk az Északi-tenger partjára a North York Moors National Parkon keresztül.

Összességében tartalmas két hetet tölthettem el Yorkban. Ez a két hét nemcsak a szakmai megújulásé volt, új ismeretségeket kötöttem, új helyekre látogattam el. Életemben először állhattam az Északi-tenger partján, a York hangulatos történelmi belvárosán sétálhattam át nap mint nap. Aksik újratöltve, jöhet az új tanév és a disszemináció!

A honlapunkon található projektet az Európai Unió támogatta. A kiadványban megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.

 

Miért éppen York?

 

York ppt - English