Határtalanul 2017

„Királyok és fejedelmek útján" jártak hetedikeseink Erdélyben a Határtalanul pályázatnak köszönhetően.

2016. májusában örömmel értesültHatártalanul.jpgünk róla, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Határtalanul! c. pályázatban – melyre a kis létszám miatt a szekszárdi Garay János Általános Iskola diákjaival együtt nyújtottuk be adatlapunkat társpályázóként – pozitív elbírálásban részesültünk, így 2017. május 9. és 12. között 4 napot Erdélyben töltöttünk a jelenlegi 7. osztályosokkal. A pályázaton a két iskola 1.643.250 Ft támogatást nyert. A Csillagösvény Utazási Iroda 12.000 Ft/diák önrész befizetése mellett vállalta a kirándulás teljes körű lebonyolítását. Az Egyházaskozár-Bikali Tagintézményből 20 diák és 2 kísérőtanár, Szekszárdról 24 diák, 3 pedagógus és 2 szülő indult útnak e hó 9-én hajnalban.

A kötelező és fakultatívan vállalt előkészítő tevékenységek elvégzése után már sok ismeretanyaggal gazdagodva vágtunk bele az „ismeretlenbe”. Az első állomásunk Nagyvárad volt, ahol a bazilikában és annak udvarában gyönyörködhettünk, megkoszorúztuk Szent László szobrát, rövid ismertetőt hallhattunk életéről és munkásságáról. A buszos városnézést követően Kolozsvárra érkeztünk Mátyás Erdély_csoportkép.jpgkirályunk szülőházához, majd a kolozsvári Szent Mihály székesegyházban jártunk, ahol éppen magyar nyelvű misét celebráltak. A helyi látványosságok megnézését követően Torockóra vezetett utunk, ahol a Székelykő lábánál családias hangulatban töltöttük az estét és az éjszakát, majd másnap délelőtt a Tordai-hasadék által nyújtott csodálatos természeti környezetben túrázhattunk két órán keresztül. Ezt követően Nagyenyedre utaztunk, ahol a gyerekek megemlékeztek és koszorút helyeztek el a vár mellett az 1849. január 8-i népirtás emlékhelyénél. Gyulafehérvár különös élményt nyújtott mindenkinek, bámulattal sétáltunk a várfalmaradványokon belül. Fáradtságunkat félretéve a dédácsi arborétumban kalandoztunk el még egy órát, majd a Böjte Csaba által vezetett dévai gyermekotthonhoz érkeztünk, ahol a már messziről látható vár lábánál szálltunk meg az elkövetkezendő két éjjelen. A kolostorban lakók számára adományokat adtunk át, táncoltunk és fociztunk is az ott élő gyerekekkel. Harmadnap libegővel jutottunk fel a várhoz gyönyörű napsütéses időben, később Vajdahunyad várának szegleteit tekintettük meg. A délutáni szabad programot követően vetélkedőt szerveztünk a szállásunkon az eddig látottakhoz kapcsolódóan, melyet a helybeni értékelés után kisebb ajándékokkal jutalmaztunk. Gyorsan telt az idő, máris eljött a hazautazás napja. Déváról Bethlen Gábor szülőházába tértünk be Marosillyén, ahol egy tartalmas előadás után megkoszorúztuk a fejedelem emléktábláját. Máriaradnára esőben érkeztünk, de ez mit sem változtatott jókedvünkön, így indultunk tovább Aradra, ahol az aradi vértanúkról hallott ismertető után koszorúzással róttuk le tiszteletünket. 12-én a kora esti órákban érkeztünk meg újra az egyházaskozári iskolához.

A résztvevők megismerkedtek Erdély történelmi, természeti és földrajzi értékeivel, helyi ételkülönlegességekkel, új táncokkal, egy más kultúrával. A tanulmányi kirándulás során a két iskola diákjai – akik közül többen is igen jó baráti kapcsolatba kerültek egymással – erkölcsi és kulturális értékekkel gazdagon térhettek haza. Kényelmes és színvonalas autóbuszunkat, a kedves és tapasztalt sofőröket a Romcar Travel Utazási iroda biztosította. Idegenvezetőink munkáját is pozitívan értékeljük, mert a gyerekek korának megfelelően mutatták be az egyes városokat, látnivalókat.

Megkezdtük az értékelő szakaszt, mi szerint az iskola többi diákjának képes és szöveges összefoglalókban, feladatokkal tarkítva és alátámasztva mutatjuk be Erdélyt, hogy a jövőben minél többen kedvet kapjanak egy hasonló út megtervezésére és kivitelezésére. Mind tanulói, mind szülői visszajelzések alapján meggyőződve mondhatom, hogy egy felejthetetlen élményben volt részünk, ami amellett, hogy rengeteg ismeretanyagot adott a gyerekeknek, még az osztályközösséget is erősítette.

Egyházaskozár, 2017. május 18.                                                       Gebhardté Bacher Adrienn (osztályfőnök)

 

Képeink az utazásról

Erdély 1.jpg